Hei!
A mai nap valahogy úgy alakult, hogy nem volt órám, pedig annyira vártam. Még tegnap írtak, hogy nem lesz Mediasuomea, és amikor reggel megnéztem, már eltűnt a Kielikontaktit óra a Korppiból. Írtam a Sanasto órát tartó tanárnak, hogy felvehetem-e az óráját.
Annak ellenére, hogy nem volt órám, délben bementem az egyetemre. Ott egy kicsit rohangáltam, hogy megtaláljam Zsaniékat. Az L épület elől átmentünk az Agorára, hogy aláírassuk a papírt, amit el kell majd küldenünk az egyetemre, de előtte megebédeltünk. Curryszószos csirkét ettem, ami megint nagyon finom volt. Úgy tűnik, mindig sikerül olyasmit választanom, ami ízlik.
Ebéd után aláírattuk a papírt, majd lementünk a mólóhoz, és leültünk a tó mellett.
A tótól elindultunk a város felé papírboltot keresni, de ott végül nem tudtunk azt venni, amit akartunk. Közben egy csomó képet készítettünk a kikötőről, a vízről, ó, és a sirályokról meg a vadkacsákról.
Hazafelé eldöntöttem, hogy zöldséges gombapörkölt lesz a vacsora, és amikor visszaértünk a kolihoz, be is mentünk a boltba, hogy mindent megvegyünk hozzá. A boltból egyenesen a Rentukkában lévő Kierukkába mentünk Kittivel, hogy kérjünk egy-egy olvasólámpát. Este még a másik, szemben lévő Kierukkába is bementem, ahonnan egy párnát, és egy nagyon vastag pizsamát szereztem. Kaptam választ a Sanasto órát tartó tanártól, de sajnos kiderült, hogy az 1. kurzus ütközik, a 2. meg valószínűleg nem fog indulni. Ezt nagyon sajnáltam, mert örültem volna, ha be tudok rá járni.
A koliba visszaérve megcsináltam a holnapi Sano Vaan órára a házi feladatokat, majd megfőztem a pörköltöt. Igazán jól sikeredett.
Most pedig azt hiszem, lefekszek aludni, mert holnap fél kilenckor kezdődök az órám... még jó, hogy nem kell elmennem az Agoráig.
Jó éjt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése