Karácsonyindikátorok és mások

Na jó, tudom, elég ránézni a naptárra, és ezt mindenki tudja, de itt, Finnországban észrevettem egy érdekes indikátort, ami jelzi, hogy bizony Jön. Nem, nem a mindenütt felbukkanó Mikulásokról, fenyőfákról, üveggömbökről beszélek, nem is a minden hét vége felé megnyitó karácsonyi udvarokról és a karácsonyi vásárról. Ez az indikátor nem csak látható, hanem hallható is. Míg a félév elején nem nagyon hallottam a kötőtűk csendes csattogását az előadóteremben, most rendszeresen hallom őket. Ahogy most szétnézek az előadóban, négyen is kötnek. Pár hete bukkantak fel először, hogy zoknikat és sálakat készítsenek változatos színekben.

Ha már itt vagyok, beszélek a többi karácsonyindikátorról is. Múlt hét péntek óta tervezem, hogy megírom ezt a bejegyzést, de valahogy sohasem jött össze a dolog. Mondjuk ez nem is csoda, mert annyi dolgom van, hogy nem látom a végét.

Múlt hét pénteken csak tizenegyig tartott a svéd órám, így volt egy kis plusz időm. Úgy döntöttem, ebéd után megnézem a természettudományi múzeumot a víztorony földszintjén, mert tavaly ez valahogy kimaradt. Mivel "útba esett", szétnéztem a karácsonyi vásáron, és bementem a népművészeti múzeumba is, ahol éppen babaház kiállítás volt. Nagyon tetszettek a babaházak, mert néhány szobát igazán egyedien rendeztek be. Lényegében a babaházak témája is a karácsony volt, mint a múzeum kirakatáé.

A természettudományi múzeum a víztoronyban nem a karácsonyról szólt múlt pénteken, de érdekes volt megnézni. Végignéztem egy természetfilmet a Pyhä-Häkki nemzeti parkból, utána meg itthon is megnéztem még párat. A természetfilmek nézésében az a jó, hogy szépen, érthetően beszélnek, és még akkor is megértem, miről van szó, ha esetleg idegen a téma. Sokkal könnyebb megérteni őket, mint egy tévéinterjút vagy rádióműsort. De vissza a múzeumhoz: a film után végigsétáltam a kiállításokon. Az állandó kiállítások Finnország kőzettanát és állatvilágát mutatták be, az időszaki kiállítás pedig 2013 legjobb természetfotóit mutatta be.

A múzeum bejárása után felmentem a kilátóba is. Sajnos odakint nem volt annyira havas az idő, hogy igazán érdekes képeket készítsek, de azért kattintottam párat (húszat, harmincat, ki számolja?!).

Hazafele sétálva megint leragadtam a kacsás tónál, amiben ezúttal nem voltak kacsák a jég miatt. A fényképezőgépem valószínűleg a kezemhez fagyott, mindenesetre az ujjam még működött annyira, hogy fotózzak.

Szombaton újra volt egy kis hó. Pénteken a karácsonyi vásáron kaptam egy kupont, amivel 6 euróért elmehettem volna színházba, de sajnos a darab betegség miatt elmaradt. Legalább sétáltam egy nagyot a hóban. Természetesen a fényképezés most sem maradt el. Nem tudom, ebben a félévben rengeteg fotót készítettem, szerintem többet, mint tavaly.

Random képek Finnországból

Bár írhatnék az aktuálisan futó óráimról, mert lenne mit írni, úgy döntöttem, inkább csak válogatok a képeim közül, hogy mama több képet nézegethessen Finnországból.

Kezdem mondjuk az első havas éjszakával. A szobám ablakából nagyon szép a kilátás. Nem tudom, hogy melyik a szebb az idei vagy a tavalyi kilátás.

A kacsás tó még mindig remek fotótéma, bár ma már egy kicsit megfagyott a teteje. A kacsák egy kis olvadt részen még úszkáltak benne. Ezek a képek még a múlt héten készültek:

Pénteken sétáltam egy kicsit a hóesésben, és fotózgattam az egyetemet és a környékét. Ezek a fotók az ammattikorkeakoulu mögött készültek:

Szombat reggel, amikor nyolc előtt sétáltam az egyetem felé, egy kicsit meglepődtem, mennyire sötét volt. Tudom, hogy nem kellene meglepődnöm az ilyesmin, hiszen már eltöltöttem itt egy félévet, mégis, ez valahogy lassan tudatosul bennem. Mindenesetre hangulatos volt így sétálni az egyetemre.

Még szombaton, az ENSZ-nap után készítettem pár képet a hídról és a tóról.

Az időjárás előrejelzés szerint szombaton havazni fog. Remélem, hogy tényleg így lesz, mert már nagyon várom a havat.

Diák ENSZ-napok Jyväskyläben

Avagy két érdekes, de fárasztó nap összefoglalója

Már nagyon vártam a 14-ét, mert az emberi jogok kérdése, illetve az ENSZ munkája is elég érdekes számomra a gimnázium utolsó éve óta. Mivel akkor a Diákdiplomata verseny eredményeképp meglátogathattam a bécsi ENSZ székházat, amikor megláttam, hogy Jyväskyläben lesz ENSZ rendezvény diákoknak, rögtön jelentkeztem is rá még október közepén. A program tájékoztatófüzetét múlt héten kaptuk meg, és onnantól kezdve egyre izgatottabb és izgatottabb voltam. Ennek egyik oka az volt, hogy a csoportok névsora alapján elég egyértelmű volt, hogy rajtam kívül nem sok olyan vesz majd részt a programon, akinek nem finn az anyanyelve. Nem voltam biztos benne, hogy egy ennyire új témával boldogulni fogok-e finnül, de pozitívan csalódtam a saját nyelvtudásomban... de ne rohanjunk ennyire előre! Kezdem az elejéről.

Maga a program pénteken délben kezdődött, bár előtte fél tizenegytől már lehetett regisztrálni, és ebédelni is a Lozziban. Én nem sokkal tizenegy után regisztráltam, mert nem akartam az egész svéd órámat kihagyni.Regisztrációkor kaptunk egy névtáblát és egy mappát a programmal és egy ENSZ kutatás eredményeit bemutató füzetecskével.

Az első napi program a Musicában volt megtartva, amit amúgy tavaly óta átalakítottak, mert már nem működik benne étterem.

A megnyitó beszédet követően több érdekes előadást hallgattam az emberi jogokról. A köszöntő szavakat az ENSZ finnországi szervezetének alelnöke, Katri Kulmuni mondta. Az első előadásban az ENSZ koppenhágai női irodájának a képviselője beszélt a feladatáról, az ENSZ céljairól, illetve magáról a napi programról. Maga az előadás azért volt hasznos a számomra, mert sikerült ráhangolódnom arra, hogy finnül halljak a témáról. Az emberi jogokról ezelőtt csak magyarul olvastam, de hamar belerázódtam, és egész jól megértettem az előadást.

A második előadás az ENSZ külföldi önkéntes munkájáról szólt az előadó saját élményei alapján, aki Indiában dolgozott a program keretében. Nagyon érdekes dolgokat mondott el a kis halászfaluról, ahol dolgozott, és sok érdekes képet is mutatott. Különösen izgalmas volt, amikor bemutatta az önkéntességre való jelentkezés módszerét, például a hely kiválasztásának kérdését, majd a nehézségeket is. Beszélt a beilleszkedésről és a kulturális különbségekről, mint az indiai kasztrendszerről, a nők helyzetéről, a nyelvi nehézségekről, az éghajlatbeli különbségekről és a házasság szerepéről. Különösen érdekes volt, amikor az étkezési szokásokat mutatta be a faluban, illetve a szabadidő eltöltésének lehetőségeit a falu környékén. Nagyon szép képeket mutatott a falut övező tájról, és a faluban készült fotók is érdekesek voltak. Összességében az egész előadás nagyon érdekes volt a személyes élmények miatt.

A harmadik előadás az ENSZ ifjúsági szervezetéről szólt. A két előadó bemutatta a szervezet céljait és működését, illetve elmondták, hogy az ifjúsági szervezet a fiatalok csatornája a cselekvésre. Érdekes volt a különféle programjaikról és konferenciáikról hallani. Az előadás végén bemutattak egy videót, majd elmondták, hogyan lehet csatlakozni a szervezethez, hiszen ennek az alkalomnak nem leplezetten az is volt az egyik célja, hogy felkeltse a diákok érdeklődését az ENSZ munkája, és az ENSZ szervezetén belül végezett munka iránt.

Ezután volt egy fél órás kávészünet, ami igazán hasznosnak bizonyult az előadások között. Nem egyszerű témákról volt szó, de a pulla és a forró tea kombinációja elég energiát adott a következő előadásra és a kerekasztal-beszélgetésre is.

A szünetet követően hosszú előadás következett az emberi jogokról. Ez nagyon érdekes volt, és nem utolsó sorban nagyon hasznos a másnapi műhelymunkák tekintetében. Azt is fontos megemlítenem, hogy az előadó Raunu Merisaari volt, az emberi jogok nagykövete. Beszélt az emberi jogokról és az ENSZ-ről, illetve a megkülönböztetés elleni küzdelemről. Olyan kritikusan fontos tényezőkről beszélt, mint az államok autonómiájának sérthetetlensége, illetve az állam kötelezettségeiről az emberi jogok betartása szempontjából. Bemutatta, hogy az emberi jogok betartását milyen tényezők akadályozzák, mint a részvétel hiánya, az anyagi háttér biztosítása, a szolgáltatások hiánya, illetve az egyes emberi jogok elfogadhatósága (például a nemek jogai a különböző kultúrákban). Nagyon érdekes dolgokat mondott el, amelyek hasznosak is voltak a következő napi műhelymunkák során.

Az utolsó program a vacsora előtt a kerekasztal-beszélgetés volt az emberi jogok dimenzióiról. Először az emberkereskedelemről, illetve az ehhez kapcsolódó segélyszervezetekről hallhattam rövid előadást. Az előadó bemutatott egy weboldalt, ahol segítséget és tanácsot lehet kérni, de nem csak ennyit tett. Elmagyarázta, mit értenek jelenleg a fogalom alatt, és mi minden tartozik a témához a munkahelyi kizsákmányolástól kezdve a prostitúcióig. Ez egy kicsit más megvilágításba helyezte a kérdést. A kerekasztal-beszélgetés második részében a nők jogairól beszéltek nemzetközi kontekxtusban, majd a gyerekek jogairól Finnországban, Végül szóba kerültek a szexuális kisebbségek jogai is. A négy beszélgető. illetve a kerekasztal-beszélgetést vezető több kérdést is megvitatott, mint az aktuális konferenciákat a témákban, illetve kérdésekre válaszolva más kisebbségek jogait is.

Vacsora előtt volt egy kis időm sétálni a hóesésben, ami nagyon kellett a hosszú bent töltött idő után. A sétát követően visszamentem a Musicába, és  megvacsoráztam. Vacsora közben kuopióiakkal beszélgettem, és nagyon jól éreztem magam. Vacsora után tartottak nekünk pár rövid előadást a jyväskyläi ENSZ ifjúsági szervezetéről, majd még beszélgettünk egy kicsit. Bár néha hosszabb ideig kellett gondolkoznom egy-egy szót, egész könnyen beszélgettem az asztaltársaimmal. Meg is lepődtem azon, hogy mennyire nem okozott gondot a finn előadások után... na jó, annyira nem lepődtem meg, de azért jól esett hallani, amikor azt mondták, hogy jól beszélek finnül.

Nyolc után indultam haza. Séta közben nem tudtam ellenállni a fényképezésnek, mert nagyon kellemes idő volt. Hideg, de kellemes. Olyan... hóesés utáni. Igaz, hogy nem havazott sokáig, de nagyon tiszta volt a levegő, és a hosszú nap után jó volt csak úgy megállni az egyetemnél és a tónál, és kattintgatni a géppel.

Amint hazaértem, és párnát ért a fejem, gyakorlatilag rögtön elaludtam.

A szombat reggel újra regisztrációval kezdődött, majd megreggeliztünk. Mivel a program csak fél tízkor kezdődött, bőven volt időnk a reggelire és beszélgetésre is a többi reggelizővel. Ezt követően meghallgattunk egy köszöntő előadást az ENSZ ifjúsági nagykövetétől. Bemutatta a saját munkáját is, illetve a menekültekkel és a bevándorlókkal kapcsolatos kérdésekről és a következő konferenciákról beszélt. A menekültek kvótájával kapcsolatos cikk különösen érdekes volt.

Az ifjúsági nagykövet a műhelymunkák vezetőinek adta át a szót, akik bemutatkoztak, és elmondták, mire számíthatunk. Ezt követően összegyűjtötték az első csoportjaikat, és elindultunk a kijelölt termek felé.

Az első műhelymunka, amin részt vettem az emberkereskedelemhez kapcsolódott. A munkát egy videó megnézésével kezdtük, majd kis csoportokban megbeszéltük a videót, illetve a saját tapasztalatainkat a témával kapcsolatban, és választottunk egy témát, amit aztán állóképen bemutattunk. Összesen négy csoport volt, és sikerült elég eltérő szituációkat találni a prostitúciótól kezdve a munkahelyi kizsákmányolásig. A többi csoportnak a bemutatott állókép után az volt a feladata, hogy átalakítsa azt olyan formában, hogy az emberi jogok ne sérüljenek. A mi csoportunk a Finnországban dolgozó észt építőipari munkások helyzetét mutatta be, és a morcosan álló munkavezetőt előbb arra kérték, hogy mosolyogjon, és biztatóan emelje fel a hüvelykujját, majd beállították őt is a munkások közé. A többi képet is hasonló logikával alakítottuk át. Érdekes feladat volt, és jókat nevettünk is közben. Ezt követően párokban kellett arról beszélgetnünk, hogy milyen módszerrel lehetne tenni az emberkereskedelem ellen. A párommal a tájékoztatást választottuk, mert ebbe nagyon sok minden belefér. Végül az egész B csoport is ezt választotta a nap végi bemutatóra.

Rövid szünet után következett a második műhelymunka, melynek középpontjában a női jogok álltak. Bemutatkozással kezdtük, majd mindenki elmondta, milyen szituációkban kellene javítani a nők helyzetén. Itt is egy rövid videóval folytattuk, amit szintén megvitattunk. Sajnos ezt a videót nem találtam meg, de a fő kérdése az volt, hogy javult-e a helyzet. A bemutatott reklámrészletek és képek elég egyértelműen beszéltek a nők tárgyiasításáról a médiában. A videót követően választhattunk pár újságot és magazint, amikből a témához kapcsolódó szavakat kellett kivagdosnunk, majd ezekből összeállítani egy verset. A szavak keresése nem volt annyira egyszerű, mert valami összefüggő dolgot kellett készítenünk. Három csoportban dolgoztunk, és a képen lévőt választottuk bemutatásra. Igazából mindhárom egész jól sikerült, és jól is éreztük magunkat a feladat közben.

A második műhelymunkát követően megebédeltünk, majd folytattuk a programot a harmadik műhelymunkával, aminek a középpontjában a gyerekek jogai álltak. Különböző játékokkal hangolódtunk rá a gyerekek gondolkodásmódjára, majd az iskolával kapcsolatban volt egy feladat. Párban szobrokat kellett készítenünk egy olyan dologról, ami nem volt fair gyerekkorunkban, majd egy másikat, ami viszont igen. Nagyon érdekes volt az iskolával kapcsolatos székfoglaló játék, amikor különböző iskolával kapcsolatos állításokat kellett mondani, és aki egyetértett, felállt, és új helyet keresett magának. Ezt követően egy rövid összefoglaló alapján átbeszéltük a gyerekek jogait. Kiemeltünk néhány különösen fontosat, mint a saját gondolatokhoz való jogot, majd csoportmunkában megbeszéltünk négy gyerekeket érintő témát: a gyermekétkeztetést, az iskolai tananyagot, a iskolai sportot és az egyéniséghez való jogot. Ezekből is készítettünk egy-egy állóképet, amit aztán be is kellett mutatnunk a lezáró műhelymunkán.

Az utolsó műhelymunka a szexuális kisebbségekről szólt. Itt teljesen más módszerrel vitattuk meg a dolgokat. Rövid általános beszélgetés után színes cetliket kaptunk, amikre felírtuk minden gondolatunkat a témáról. Ezeket aztán az asztalra raktuk, és négy nagy papíron csoportokba rendeztük. A négy papírt aztán egy-egy csoport beszélte át. Minden csoport két témát választott a papírján lévő cetlik közül. Mi a szexuális kisebbségek meghatározásának kulturális különbségeiről beszélgettünk, majd rövidebben a melegházasságról. Más csoportokban a média szerepe, a transzszexualitás és a kampányok merültek fel témaképp. A beszélgetés után három csoportban választanunk kellett egy-egy szlogent. Mi "A szeretet emberi jog." mondatot választottuk az ötletem nyomán. Végül a három csoport jeligéje közül a miénket mutattuk be a záró műhelyen is.

Az utolsó műhely után kávészünet következett a lezárás előtt. Feltöltődtem teával és süteménnyel, miközben beszélgettem a többi csapattaggal.

A záró műhelyen mindenki bemutatta, mi mindent csinált a csoportjával a négy műhelymunkán. Érdekes, hogy nagyon különböző, néha mégis nagyon összecsengő ötletek születtek majdnem minden esetben. Ezt követően mindenkinek megköszönték a részvételt, ettünk még egy kis süteményt, majd elköszöntünk egymástól.

Huh, ez a bejegyzés jó hosszúra sikerült, de azt hiszem, minden fontosabb dologról sikerült írnom. Nagyon örülök, hogy részt vettem a programon, és bár nagyon elfáradtam, szerintem megérte. Sokat tanultam, és új témákban használhattam a finn tudásomat.

Erdő, erdő, erdő

Hei!

Újra jelentkezek. Amikor reggel felkeltem, szétnéztem a neten, és találtam egy hirdetést, miszerint tíztől érdekesnek ígérkező ingyenes programot tartottak a Keski-Suomen Museóban. Ránéztem az órára: pontosan kilenc volt, azaz nagyon gyorsan kellett összeszednem magam. Sikerült viszonylag hamar elindulni, de az út nagyon hosszúnak tűnt a múzeumig. Ó, nem, a múzeum nincs messze. Mondhatni, fél órácska séta. Nem, hideg sem volt. Konkrétan kesztyűben indultam el, de melege volt a kezemnek, és levettem. Sokkal egyszerűbb oka volt annak, hogy nem tudtam gyorsabban haladni: a kezemhez nőt a fényképezőgép. Mivel végre fényképezhető mennyiségű hó van, azt hiszem, ez nem annyira meglepő. Be is rakok rögtön néhány képet.

A lényeg, hogy nagyjából fél tizenegykor érkeztem meg a múzeumhoz. Igazából még ez sem volt későn, mert a program egész háromig tartott. Hogy mi volt ez a program, ami felkeltette az érdeklődésemet? Az volt a neve, hogy Metsäpäivä, vagy Erdőnap. Beteszem a múzeum előtti programot. Mivel ez egy egy napos program volt, amolyan most vagy soha alapon mentem el rá, és egyáltalán nem bántam meg.

Amikor megérkeztem, nagyon kedvesen tájékoztattak arról, hogy milyen program hol van. A negyedik emeleten kezdtem a művészeti kiállítással. Nagyon sok erdővel, erdészettel kapcsolatos alkotást láttam, a kedvenceim a szobrok voltak, de a festmények között is akadtak igazán szépek.

Részt vettem három előadáson is. Az első az erdőgazdaságról szól, és annak ellenére, hogy erről az alaptudásom nagyjából nulla volt, igazán érdekes volt. Különösen jó, hogy még az előadás előtt beszereztem egy kis szótárat az erdészetről, mert így meg tudtam nézni a szakszavakat. Enélkül nem biztos, hogy olyan jól értettem volna a dolgokat.

Az előadásnak nem én voltam a célközössége, de az előadó érdekesen beszélt, és a diái is érdekesek voltak, így egyáltalán nem zavart a dolog. Arról nem is beszélve, hogy jó volt finnül hallgatni egy olyan előadást, aminek a témája gyakorlatilag teljesen idegen volt a számomra. Az első előadáson még nem voltak sokan, így mondhatni családias volt a hangulat. Szépen lassan összegyűltek az emberek, és sok kérdést is feltettek az előadónak.

A második előadás egy erdészetről szóló weboldalt mutatott be. Érdekes volt megtudni például, hogy a négy hektárnál nagyobb erdőket veszik jegyzékbe, és azt, hogy milyen célokkal hozták létre az oldalt. Az előadás elsősorban azoknak szólt, akik saját erdővel rendelkeznek. Egy hölgy hozzászóló például a nagymamája erdejével kapcsolatban szólt hozzá, egy úr pedig a négy hektárnál kisebb területű erdőről kérdezett.

A harmadik előadás volt számomra a legérdekesebb, mert újabb példákat ismertem meg a finn újrahasznosítással kapcsolatban. Sokat hallottam a finn erdőkben rejlő potenciáról, és arról, hogy mennyi mindenre használják mostanában az erdőt. A hagyományos erdőgazdálkodáson kívül beszélt az előadó a bioüzemanyagok és biokemikáliák gyártásáról é a biokompozitról.

Az előadások után és előtt kaptam néhány nagyon érdekes prospektust. Megismertem különböző termékeket, amelyeket fából és/vagy biokompozitból állítottak elő, például biokompozit törölközőt és szaunafelszerelést láttam, amit meg is lehetett nyerni. Megpróbálkoztam a faismereti totóval, hátha sikerül, de a fákkal kapcsolatos szókincsem nem olyan erős, és nem hiszem, hogy mindent eltaláltam  (nem mintha minden finn felismerte volna az összes fát). Kaptam egy nagy plakátot a finn erdők madaraival, amit szeretnék majd hazavinni, de még ki kell majd eszelni, hogy hogyan.

Az egyik erdész bácsi nagyon aranyos volt, és kaptam tőle két kis fenyőcsemetét egy-egy dobozban. Rögtön fel is támadt bennem a felelősségérzet. Be is pánikoltam. Hová fogom tenni őket, hogy ne fagyjanak meg, de ne is legyen túl melegük? Mennyi víz kell nekik? Ki fogják bírni december végéig? Hogy fogom hazavinni őket? Úgy érzem magam, mint a kezdő babysitter, aki még életében nem látott kisgyereket, és most a kezébe nyomtak kettőt. Na jó, nem viszem túlzásba, de a lényeg, hogy nem szeretném megölni a két kis apróságot.

Csak egyig maradtam, de nagyon jól éreztem magam. Összességében nagyon jó program volt, mert az előadók és a szervezők nagyon kedvesek voltak, a kiállítás és az előadások is érdekesek, és az egész remekül szervezettnek tűnt. Kaptunk frissítőket a büfében, minden kérdésünkre nagyon türelmesen válaszoltak, és külön örültek annak, hogy volt egy érdeklődő, aki annyira kívülállóként is elment a programjukra, mint én. Teljesen világos volt az előadások, sőt az egész program alapján, hogy mennyire fontos Finnországban az erdő és az erdőgazdálkodás, és az is, hogy ez mennyire része a finn kultúrának.

Hazafelé menet is folyamatosan fényképeztem, mert annyira szép a havas finn táj, hogy képtelen vagyok ellenállni neki. Nagyon remélem, hogy most egy ideig ilyen marad az idő. Egyszerűen olyan a táj, mint a képeslapokon. Nem bírok betelni vele.