Avagy kalandok mankóval
Ahogy ígértem, ezúttal egy kicsit tematikusan fogok írni a finn egészségügyről... legalábbis arról az oldaláról, amit én láttam. Szeptember közepén sikerült rosszul lépnem az egyetem felé menet, és kifordult a bokám. Nem tudom, de az a hét ilyen volt: vonzottam a baleseteket. Két nappal a bokám meghúzása előtt ugyanis a kezemet is megégettem. Eh, szóval ott tartottam, hogy meghúztam a bokámat. Bár volt otthon krémem, és vettem fáslikat, valahogy ez nem volt az igazi. Bár a gumis fásli, amit a kedves patikus hölgy ajánlott, egész jól tartotta a lábam, konkrétan nem tudtam ránehezedni, ami enyhén szólva megnehezítette volna az egyetemre menést, még busszal is. Ekkor döntöttem úgy, hogy kérek egy időpontot a diákok számára üzemeltetett orvostól. Tavaly ezt az élményt kihagytam, mert mindig ki tudtam kúrálni magam, de nem akartam még jobban megnehezíteni a saját dolgomat, szóval telefonáltam.
Az időpontkérés egész egyszerűen ment. Felhívtam egy telefonszámot, ami épp foglalt volt, de amint felszabadult az ápoló - nagyjából öt perc múlva - visszahívott. Szépen elmagyaráztam, mi a bajom (bevallom, pár kérdésre angolul válaszoltam, de nyeh, azért a "meghúztam a bokámat szókincsem" meglehetősen korlátozott finnül), és adott nekem egy időpontot másnap délelőttre.
Fél tizenkettőkor értem az orvosi rendelőhöz, egy kicsivel korábban, mint az időpontom, szóval várnom kellett egy keveset, de amikor eljött az időpontom, akkor tökéletes pontossággal behívtak. Az orvos nagyon kedves volt, finnül-angolul elmondtam, mi történt, ő pedig megvizsgálta a lábam. Amikor látta, hogy nagyon érzékeny, meg minden, rögtön átküldött a fizikoterapeutához, illetve kért egy röntgent, amihez át kellett mennem egy másik épületbe két utcányira. Mivel a fizikoterapeuta adott egy mankót és bokarögzítőt, így át tudtam bicegni.
A fizikoterapeuta amúgy nagyon kedves hölgy volt, aki megmutatta, hogyan kell használni a mankókat, és azt is, hogy hogyan tegyem fel rendesen a merevítőt a bokámra.
Ezzel a tudással felvértezve nyakamba vettem a várost, és elindultam a röntgenre. Máskor nagyjából öt perces útról lett volna szó... na jó, a zebrák és a lámpák miatt lehet, hogy több, Mankóval? Mankóval fél óra volt, pedig nem tévedtem el! Csodálatos módon elsőre sikerült olyan embert megkérdezni, hogy merre menjek, aki tudta, miről beszélek, és tökéletes útmutatást adott.
Hm, egy kis apróság a mankóval való közlekedésről: elsőre marhára nem egyszerű a dolog. Természetesen én balga gyorsan akartam haladni, ami nyilván nem volt lehetséges. Amikor átmentem az orvosi rendelő előtti zebrán, megszólított egy finn bácsika. Nagyon aranyos volt, amikor azt tanácsolta, hogy ne lépjek akkorákat, meg ne tegyem annyira előre a mankókat, mert a végén hanyatt fogok esni. Még azt is mondta, hogy vigyázzak magamra. Tényleg tündérien aranyos volt. Oké, ez nem tartozik szorosan az egészségügyhöz, de annyira kedves, hogy muszáj volt megosztanom!
Rátérve a röntgenhez. Amikor megérkeztem a kórházba, rögtön a recepcióhoz mentem. Ha jól emlékszem, öt recepciós pult működött folyamatosan, és amikor megkaptam a számomat, gyakorlatilag csak öt percet kellett várnom, hogy sorra kerüljek. Odaadtam a papírjaimat, kitöltöttem egy papírt, és máris felküldtek a következő emeletre a papírokkal, hogy várjak a röntgen előtt. Összesen talán tíz percet kellett várnom a röntgenre, mert épp volt bent valaki, de utána rögtön én jöttem. A röntgen után vártam még pár percet a felvételre, és elindultam vissza a rendelőbe. Elég lassan értem oda, de még sikerült átadnom a borítékot az egyik ápolónak. Nagyon kedves volt, rögtön ellenőrizte is, pedig már lejárt a munkaideje. Megnyugtatott, hogy nincs szó törésről, és betette a borítékot az orvos asztalára.
Másnap pontosan a megbeszélt időpontban felhívott az orvos, és megerősítette, hogy nem tört el a lábam. Ezután elmondta, hogyan tornáztassam, és elmagyarázta, hol találok részletesebb tájékoztatást a dologról. Azóta rendbe jött a bokám, csak néha érzem még, amikor nem tetszik neki az időjárás, vagy túl sokat sétálok.
Szóval milyen volt az első benyomásom?
A finn egészségügy pontos, gyors, profi, de mégis valahogy emberközeli. Az orvosok nagyon kedvesek voltak, mindent elmagyaráztak, mindenben segítettek. Akkor is nagyon kedvesek voltak, amikor pár hete visszavittem a mankókat és a merevítőt, de nem tudtam, hogyan és kinek kell leadni. Egyáltalán nem kellett stresszelnem semmi miatt, mindig mindent elmagyaráztak, és tényleg megkönnyítették a dolgomat.
Nem csak az orvosok voltak kedvesek. Mindenki nagyon segítőkész volt, amikor nem tudtam egyszerre fogni valamit, és a mankómmal is menni. Például a menzán a tálca mozgatása mankóval meglehetősen lehetetlen lett volna, de segítettek.
